Nyár közepére elfárad a Cseresznye-ágyás, a füveken csomókban állnak a magok, és július végére sok minden elvirágzott és elszáradt már, úgyhogy belenyúltam kicsit, hogy szebb képet nyújtson ősz végéig, amikor majd újra igazítok rajta egyet.

Ez a "mit mikor KELL csinálni" hálás vitatéma, az egyik leggyakoribb kérdés, amit a kertészekhez intéznek, a kedvenc válaszomat a kérdésre pedig Christopher Lloyd adta a The Well Tempered Garden című könyvében. Ő nagyon olvasmányosan írta körbe, hogy akkor csinálj bármit is, amikor kedved van hozzá. Csakhogy a kezdő kertész számára ez nem elfogadható válasz, ő valami konkrétat vár, ezért ilyenkor válaszoljuk azt, hogy március 31-én, esetemben most legyen ez július 31-én. A kérdésre tehát, hogy mikor nyúljunk hozzá évelőágyáshoz, a válasz így hangzik: július 31-én vegyél fel hosszú nadrágot, zárt cipőt és kesztyűt, aztán menj be egy ollóval a növények közé, és vágd vissza, ami szerinted csúnya. A fényképészem épp velem volt, úgyhogy most meg tudom mutatni, hogy én miket csináltam az előkertben.

Szóval itt ez a nagyjából 48 négyzetméteres ágyás a ház előtt, a közepén egy cseresznyefával. Egyik oldalról az utca határolja, a többi három oldalát pedig térkő. Úgy hívom, hogy Cseresznye-ágyás, és a célja ennyi: kitölteni a területet, amíg a cseresznyefa és az utca felőli tiszafa sövény megnő. A föld itt is kavicsos por, és az ágyás nyugati fekvésű, napos, rendkívül tápanyagszegény, száraz, és egyáltalán nincs öntözve. A növényeket magról vagy barátoktól kapott dugványokról neveltem, mondhatni ez ilyen ingyenágyás, látványban pedig átmenet a préri- meg a fűszerkert között. 

A domináns növények a rozmaring, izsóp, tavasszal a sötétlila íriszek és a margaréta, ilyenkor nyáron a szamárkenyér (Echinops ritro) és a sudárzsálya (ismeretlen Perovskia fajta) meg az árvalányhaj (Stipa/Nassella tenuissima 'Pony Tails'), a széleken a nyuszifül (Stachys byzantina). 

No és akkor a lényeg, a fenntartás. Ez az ágyás nekem évi 6 óra munkát ad, és azt is főleg tél végén, mikor a teljes területen végigmegyek a metszőollóval, ilyenkor nyáron mindenki a saját ízlése szerint eldöntheti, hogy rezervátumot vagy díszkertet akar-e látni, esetleg a kettő közti vékony határon fog egyensúlyozni, és ennek fényében mi mindent vág le.

Én itt és most szó szerint feltépem a nyuszifüleket, mert elvirágoztak már, és mint a nyulak, úgy szaporodnak magról. Azért tépem, mert gyorsan benövi a rendelkezésére álló helyet, aztán megy meghódítani a világot, és terjed, amíg valaki meg nem állítja. Szóval megfogom a virágszárakat, és azokon keresztül feltépek annyit a növényből, amennyit könnyen enged. Mindig marad akkora rész, amiből vígan megújul még az ősz beállta előtt, és újra szép friss lesz. Ugyanezt csinálom a fehér, gyógy/gyomnövény cickafarkkal is, nem engedem elszemtelenedni. Ezen a nem átgondolt képen a fekvő szárak azok, amiket feltéptem és mennek a komposztba, a többi marad az ágyásban.

Van itt nekem gamandorom is, a Teucrium hircanicum 'Purple Tails', ami ilyenkorra elvirágzott már, és itt-ott néhány darabot teljesen visszavágok a földig, hogy újra virágozzon még egyet idén, a többit, főleg azokat, amik a füvek és az üröm között vannak, meghagyom úgy, ahogy vannak, mert szépek a barnára száradtan ebben a miliőben (a legelső képen látni). Nagyon gyorsan szaporodik egyébként magról, gyakorlatilag egy gyom, de itt ez előny, az ágyás szépen önállóan kitölti magát. Ugyanez a helyzet a margarétával is (Leucanthemum vulgare 'May Queen'). Időről-időre azért ki kell gyomlálnom a térkőből is őket.

A varjúhájak virágzása közeledik, de szegényeket betakarja az árvalányhaj. Nyár közepére csúnya csomókban állnak rajtuk a magok, és az egész növényt lehúzzák a földre vagy ezesetben a varjúhájakra, úgyhogy nomen est omen, hozom a kerti fésűt, és megfésülöm őket, és újra lengedezhetnek. A Stipa tenuissima 'Pony Tails' egyébként szintén egy szapora növény, ha nagy területet akar valaki beültetni ezzel a fűvel és nem azonnal kéri a látványt, gazdaságosabb magról előnevelni, mint megvenni a kertészetben. Tavaszi vetésből őszre már szép méretű növények lesznek.

Még a rozmaringokat és az izsópokat visszavágom, megformázom, hogy télre szép örökzöld gömböcök legyenek, és ennyi elég is most, majd ősszel újra rájuk nézek. 

Elmesélem, hogyan kezdődött az egész. Szerettünk volna egy kertet az újonnan felépült ház köré, és két meghatározó tulajdonságra akartuk alapozni: legyen hasznos és szép. Ez első lépésnek nem rossz, azonban nem tudtam még, milyen arányban legyenek ezek jelen, milyen hangulata legyen és mi domináljon benne. 

Az egyértelmű volt, hogy mivel a ház ablakai a kertre nyílnak, és így minden folyamatosan a szemünk előtt van, a ház közvetlen környezete legyen egész évben szép. Másfelől pedig nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy egy kertnek vagy ágyásnak csak akkor van értelme, ha minél több hasznot hoz a tulajdonos számára, ezért határozottan ragaszkodtam hozzá, hogy produktív is legyen ez a kert. Kertészmérnökként végeztem dísznövény szakirányon, fontos számomra, hogy folyamatosan kísérletezni is tudjak és megfigyelni újabb és újabb növényeket.

Aztán sok-sok-sok praktikus szempontot próbáltunk figyelembe venni, pl. hogy egy erdő határolja a kertet (ami hivatalosan erdő, a gyakorlatban nyárfaültetvény, amit 10 év múlva kivágnak - ez is sokat számít a tervezésnél), a telek a mi megérkezésünkig állatok élőhelye és átjárója volt (siklók, gyíkok, sünök, vadkacsák, fácánok stb.), és ezekkel az állatokkal mi szerettünk volna együttélni, nem elüldözni őket.

Hattyúk a kertben:

A gyerekeknek is kellett egy kényelmes játszórész, és járdákra is szükség volt minden irányban. Szempont volt az is, hogy a kert praktikus legyen, tehát az utak egyenesen a cél felé vezessenek, és mindenhonnan viszonylag tiszta cipővel lehessen visszajutni a házba, ezért téglajárda övez minden zöldségágyást is például.

Először kőzúzalékkal szórtuk ki az utakat (a veteményes még kavicstengerbe állított deszkaágyásokból állt):

Aztán szereztünk sok téglát, és feltúrtunk mindent, ami addig egész rendezetten nézett ki:

És újraalkottuk a zöldségest, ez most a rendszerbe foglalt összevisszaság:

Mikor megterveztem a főbb útvonalakat, és elhatároztuk, hogy hol és mekkora lesz a veteményes, elkezdett leegyszerűsödni a dolog, mert a járdák egyben kijelölték az ágyásokat vagy kertrészeket is, amiket már csak fel kellett tölteni, és én végülis nekiálltam ötvözni a kettőt, a hasznosat a díszessel.

Mivel a fák foglalják el a legtöbb helyet, úgy döntöttünk, hogy díszfa csak a kerítés közelébe kerüljön, és a belső területeket gyümölcsfákkal töltjük ki, amelyek alá aljnövényzetnek gazdagon ültetek mindent, ami tetszik. Egy kivétel azért akad, mert a házból, az étkezőasztaltól nézve a fő látvány a díszalmafa lett ('Evereste' fajta), ehhez az egy díszfához ragaszkodtam, szerintem ez a legkeményebben dolgozó díszfa, az év hidegebbik felében, mikor elég üres a kert, gyakorlatilag végig termések borítják, nagyon szép látvány önmagában is, meg mikor rájárnak a madarak. Emellett pedig szépen virágzik tavasszal és jó az őszi lombszíne is. Elvileg egyébként ehető is, a neten keringenek különféle díszalma zselé receptek (crab apple jelly), de sosem próbáltam még.

Díszalma-ágyás május elején:

Itt pedig ugyanaz június közepén:

A gyümölcsfák kérdését pedig végül úgy oldottuk meg, hogy hátra, a zöldséges szélére került néhány oszlopos és törpe növekedésű fa (alma, körte, szilva), az üvegházhoz, a kert közepébe egy remélhetőleg szép nagyra növő kajszibarack, a ház felőli részre pedig, ahol a dísznövények dominálnak, későn termő gyümölcsfákat telepítettünk, először naspolyát, aztán tavaly gránátalmát. Az elgondolás itt az volt, hogy ez lesz a díszkert rész, ahol folyamatosan játszok majd, és mind a Gránátalma-, mind a Naspolya-ágyásba annyi általunk szeretett ehető növényt teszek, amennyit csak tudok. A sok-sok növény a fa alatt tegye a dolgát tavasztól őszig, és mikor eljön a naspolya ideje, nem igazán lesz már aljnövényzet, és a fa jól megközelíthető lesz. Tavaly volt az első naspolya termésünk, úgy látom ez az elmélet jól működik a gyakorlatban is. A gránátalmával viszont még nincs több tapasztalatom annál, hogy az első telet szépen átvészelte. Tavaly ültettem, és még nem tudom pontosan mikor fog érni, egyáltalán eljutunk-e addig, hogy felnőjön és termőre forduljon, de bízom a legjobbakban. Egy széltől védett, két oldaltról fallal körülvett zugban nő, még csak fél méteres.

Van még Madárberkenye- és Cseresznye-ágyásunk is. A madárberkenye alá akarom összegyűjteni az évelő zöldségeket, a Cseresznye-ágyás pedig gyakorlatilag az előkert, ahol most még az árvalányhajak és virágok dominálnak, de ahogy telnek az évek, úgy szorulnak majd ki a cseresznyefa javára.

Csináltam egy vázlatos térképet, hogy nagyjából el lehessen képzelni a leírtakat: 

Vannak átgondolt és spontán alakult részek is, és az összképhez rengeteget hozzátesz saját maga az önállósuló kert is, ami hatalmas munkát levesz a vállamról azzal, ahogy bőkezűen, évről-évre egyre nagyobb számban ontja az általam valamikor kiválasztott egynyáriakat, ezáltal betölti az üres helyeket, elveszi a teret a gyomtól és időt ad nekem arra, hogy beültessem a hézagokat, merthogy a kert persze még félig sincs kész, sok-sok terv és ötlet vár még kivitelezésre, de olyan szép ez a folyamat, érdemes a megörökítésre.

Szerintem, ha a madarakat kérdezzük, a mi kertünk madárbarát. Nincsenek benne kihelyezett odúk, és telente sem etetjük őket tudatosan, de ha a puszta tényt nézem, hogy a madarak itt vannak és egyre többen vannak, azt kell mondjam, hogy ez egy madárbarát hely.

A madárbarát helyek pedig emberbarátak is, mert madárcsicsergésre ébredni és egész nap hallgatni őket, figyelni, ahogy jönnek-mennek a kertben, az rendkívül pihentető. Mindezt azért mondtam el, hogy miután leírom a továbbiakat, mindenki tisztában legyen vele, hogy szeretem a madarakat és nem akarok megszabadulni tőlük, hanem keresem a harmonikus együttélés lehetőségeit. Jó, akkor részletezzük most az árnyoldalakat:

Idén alig termett a meggy, és ami volt, azt egy sereg seregély látogatta, így nekünk végül egy tálnyi meggy jutott. Van hátul egy égerlevelű fanyarkánk is, szépen megnőtt, és megbízhatóan terem is, soha semmi nem károsítja, de alig eszünk belőle, mert a rigó jön és megebédeli, még mielőtt az megérne. Eddig sosem volt gondunk a meggyel, mert a két fánkon minden évben olyan nagy mennyiségű terméseink voltak, hogy öröm volt azon osztozni a madarakkal is, a fanyarkán meg, nos, azon én magam osztoztam a madarakkal, mert rajtam kívül eddig senki sem ette a családban, most viszont a gyerekek enyhe érdeklődést mutatnak, és így nem elég mindannyiunknak. Még optimista vagyok, elvégre ha jövőre újra jól terem a meggy és a fanyarkabokor is nagyobbra nő, akkor könnyebben megy majd az osztozkodás is, de idén nem jó a helyzet. A málna viszont csak a miénk, azt nem eszik, ez itt az egyik meggyfánk, mellette a málna és az üvegház.

Aztán ott van a mulcs kérdése. Mindegy, hogy mit szór ki az ember, fűkaszálékot, faaprítékot, komposztot, a rigó jön, és széthányja az egészet. Amíg csak az ágyás beljesében garázdálkodik, addig nem zavar, de mikor a járdán több méteren szét van hányva a mulcsnak kiszórt anyag, akkor emlékeztetnem kell magam arra, hogy eljön az idő, mikor a cserjék, füvek, évelők olyan nagyok lesznek és olyan szépen összeérnek, hogy megszűnik majd a szemetelő rigó problémám. Ez viszont nem vonatkozik a zöldségesre, mert ott folyamatosan cserélődnek a növények, de lehet, hogy erre is lesz megoldás.

Tegnap fogtam egy talicska komposztot, és úgy döntöttem, kiborítom a zöldségágyásba, aztán egy részét letakargattam egy kis kéznél lévő gyommal meg nadálytőlevelekkel. Ezen a ponton elfogyott a lendület, és bementem a házba, mire pedig másnap reggel visszatértem, láttam, hogy itt a madár már hajnalban dolgozott, a komposzt természetesen ki volt kaparva a járdára, de csak ott, ahol nem takartam le levelekkel. Hát ez van annyira értékes információ, hogy a jövőben újra meg újra kipróbáljam, vajon tényleg békén hagyja-e a madár a mulcsot, ha dobok rá egy réteg zöld növényt. Kíváncsi vagyok, remélem bejön, és akkor a söprögetési időmet átveheti majd a mulcsom mulcsozására fordított idő :)

Rendetlen rész:

Zöldekkel letakart tiszta rész:

Nem tudom, hogyan csinálják, az egyik pillanatban még sehol semmi, mire meg újra arra járok, már teljes pompában lengedeznek a szélben. Most a legszebbek a díszfüvek (és a dísztelen füvek is a természetben), csináltam is gyorsan pár képet, mert olyan gyorsan elmúlik ez a látvány, és én minden évben elfeledkezek arról, hogy mennyire elragadó ez az időszak.

A fejemben valamiért a füvekről két kép él, az egyik a friss zöld, ami annyira jólesik a szemnek tavasszal, a másik pedig a téli, száraz mivoltuk. Bár most, hogy elmerengtem ezen, rájöttem, hogy ez igazából a kert két alapfüvére vonatkozik, amik a hátukon hordják a kertet egész évben, az egyik a Stipa tenuissima 'Pony Tails' (vagy Nassella t., magyarul a legszebb nevű fű, az árvalányhaj), a másik pedig a legeslegjobb fű, amit ismerek, a Calamagrostis acutiflora 'Karl Foerster', magyarul nádtippan. Ezek ketten mindent tudnak, amire egy díszkert igényt tart, szárazságtűrőek, szinte minden talajt kibírnak, és a legfontosabb: egész évben szépek.

Erről a két jószágról van szó:

A Stipát én rövid életű évelőként kezelem, úgy az első kb. három évben szép, aztán jobb kiszedni, és a helyébe keresni egy fiatalabb példányt. Nálam könnyen újraveti magát, de nem zavaró mennyiségben. Teljesen jól működik az a rendszer, hogy fogok egy fiatal zöld fűcsomót, ami valahol az ágyásban kinőtt, elültetem a megfelelő helyre, aztán két-három éven keresztül csak megfésülgetem tél végén, ill. néha ősszel is, ha nagy csomókba összetömörödnek a magjai (szó szerint egy öreg műanyag fésűvel), hogy az elszáradt részektől megtisztítsam, és mikor már látom, hogy tavasszal több benne az elhalt rész, mint a friss zöld, akkor eljött az idő a cserére.

A Calamagrostis olyan gyorsan kihajt tavasszal, hogy ehhez a fűhöz kellett igazítanom a füvek éves visszametszését a kertben februárban. Ha később akarom elvégezni, akkor már jó eséllyel ott fognak bújni az új zöld levelek, és akkor vagy azokba is belemetszek, vagy teljesen lelassítom a munkát azzal, hogy kerülgetem őket. Persze más kertekben, más környezetben lehet, hogy eltérő időben ébred fel, de azért mindenképp elég korán ahhoz, hogy mire jönnek a nárciszok, meg a tavaszi virágok, a nádtippan már szép zöld hátteret ad nekik. Tavasz végén, nyár elején virágzik, és télre gyönyörűen átváltozik, szépen kihúzza magát, és ha semmi sem háborgatja, így marad tavaszig. Nagyon szuper vertikális eleme a téli kertnek, olyan 150 cm körül van a magassága, de sajnos egy komolyabb havazás, erősen verő eső vagy szél le tudja fektetni, és akkor vége a látványnak. A 'Karl Foerster'-nek steril magjai vannak, csak tőosztással lehet szaporítani, és akárhány darabra szét lehet szedni, igaz, nem mindig adja magát könnyen, de ha sikerül, bármilyen kicsi darabról is van szó, ha van egy kis gyökere meg egy-két levélkéje, már megéled és gyorsan fejlődik tovább.

Vannak más füvek is itt a kertben, például a Panicum virgatum 'Squaw', ami nagy kedvencem, mert gyönyörű ősszel, pirosas-lilás lesz és fantasztikus a virágzata és termése is, de ő nagyon lusta, már közelebb vagyunk a nyárhoz, mint a tavasz elejéhez, mire úgy dönt, hogy kihajt.

A Briza media 'Limouzi' meg úgy felmérgesített, hogy már ki akartam dobni, mikoris észrevettem, hogy magról kedvesen elszaporodott az ágyásban, és így már mindjárt megváltoztak az elvárásaim vele szemben. Először úgy álltam hozzá, mint a többi díszfűhoz, hogy alkot majd egy szép, dekoratív csomót, a levelei meg jó kontrasztban lesznek a mellé tett évelőkkel, de nem, ő nem olyan. A brizát jobb nem fűként kezelni, mert úgy nagy csalódás szegényke, szerintem csúnya, de ha kicsi egynyáriként/évelőként tekintek rá, ami elbújik az ágyásban, itt-ott felbukkan, és a virágzata kedvesen kikandikál a többi virág közül, akkor igazán kedves kis dísznövény.

Legyen most a Stipa gigantea az utolsó, ez egy örökzöld évelő fű, ami jókedvében 2 m feletti virágzatot nevel. Most bőven magasabb nálam, 180 cm-re tippelek, de sajnos ez az állapot nálunk nem tart sokáig. Nem tudom, hogy a magazinok csodás Stipa giganteái meddig olyan magazinosan szépek, lehet, hogy tőlünk nyugatabbra később virágoznak, és akkor ott be lehet illeszteni egy nyár végi-ősz elejei képbe (mert főleg ilyeneket látok), de nálunk júniusban gyorsan elvirágzik, és aztán elfárad szegényke, és jobb levágni a szárait. Még nem tudom, hogy szeretem-e vagy sem, mert virágzat nélkül nem valami szép látvány, bár itt nálam alaposan körbe van véve növényekkel, amik eltakarják. Lehet, hogy az idei esős és hűvös tavasz és kora nyár majd elnyújtja a virágzását. Lehet, hogy az eddigi években a szárazság meg a hirtelen jött nyarak miatt volt rövid a virágzása. Az is lehet, hogy ez egy ilyen növény, egy hónapig ő a sztár, és aztán vége a műsornak, ki tudja.

Nekiláttam visszavágni szép sorban azokat a növényeket, amiknek lejárt az idejük, mert vagy elvirágoztak, vagy beadták a derekukat (szárukat?) ennek a sok esőnek, és csak fekszenek a földön. Minden levágott növényi részt ollóval nagyjából felaprítottam, és a még foghíjas ágyásokba szórtam mulcsnak. Végülis ettől a folyamatos esőtől gyorsabban új erőre kapnak és kihajtanak a visszavágott évelők, a mulcsnak kiszórt anyag meg gyorsabban bomlásnak indul, ez legalábbis az elmélet, ami eszembe jutott, remélem a gyakorlatban is bejön. A gondolatmenetben ezen a ponton vettem észre, hogy mennyire nincs tapasztalatom a gyakori esővel. Az ország legszárazabb pontján van ez a kert, itt komolyan, sosincsenek esős hetek, nemhogy hónapok, mint idén. Kíváncsi vagyok, hogy alakulnak majd a dolgok, vajon mi hogyan reagál a szokatlan esőre, hűvösre és a megszokott napos órák hiányára? 

Mindenesetre az most már biztos, hogy a mulcs mindenre jó. Eddig tökéletesen tartotta a nedvességet a nagy szárazságok idején, és most szépen bizonyít a nagy esőben is, nem mosódik el a talaj, nincs tócsa, nincs semmi baja a földnek. Egyetlen hátránya a kinézete lehet, ez rendszeresen téma is egyébként, ha valaki meglátja, vérmérséklettől függően megkérdi, hogy miért csinálom ezt, vagy bejelenti, hogy ez ronda :D Mint a legjobb kabátod, ami történetesen csúnya. Nyilván, más, esztétikusabb módja is van a mulcsozásnak, de itt és most ez a legkézenfekvőbb, mindennel mulcsozok, amit a kert kitermel. Ehhez én úgy állok hozzá, hogy az idő nekem dolgozik, mert

1. addig szúrja sokak szemét, amíg friss a növényapríték, de aztán idővel minden megbarnul, és nem lesz olyan feltűnő

2. addig látható a mulcs, amíg a növények meg nem nőnek, utána már minden el van takarva a szem elől.

Ilyen eredetileg sok helyen a talaj, szürke por:

Ilyen pedig a friss anyag és a tavalyi pillangóvirág apríték találkozása:

Kicsit közelebbről:

És ilyen a 3 éves, folyamatosan mulcsozott ágyás talaja, kicsit lekapirgáltam a tetején lévő ágacskákat, hogy látszódjon a fincsi barna rész alul:

 Teljesen megéri csinálni.

Szemrevaló lilás társaságokat látni a napokban erre-arra. Először ez a dülöngélő mórmályva tűnt fel a mellette növögélő labodával.

Épp egy hónapja készítettem képet erről a helyről, akkor még kicsi volt a mályva, és látszódott a mára elvirágzott és betemetett harangláb. Szépen kiegészítik egymást az eltérő levélformák.

Aztán, kettőt lépve láttam, hogy a távolabbi harangláb levelei is szépen lilásra színeződnek már, jól mutat mellettünk az ínfű. 

Ha visszafordulok a mályvák felé, látni, milyen szépen virágzásnak indultak a díszhagymák:

A kert közepén, a díszalma alatt bujkál egy kicsi cserszömörce, úgy hívják Cotinus coggygria 'Lilla'.

Bent a veteményesben már hozza a bimbóit a lila articsóka, a háttérben szintén egy önállóan érkezett lila laboda. Ez a laboda ilyen kedves gyomocska, egyszer elülteti az ember, aztán minden évben felbukkan valahol, de nincs az a hely a kertben, ahol zavaró lenne. Annyira jó színe van, olyan kecsesen nő, szépen kiemelkedik a többi növény közül, és ha úgy látom, van hely körülötte, akkor visszacsípem, hogy bokrosodjon kicsit. Pár hét múlva virágozni kezd, majd látványos magszárat hoz, ami gyönyörűen mutat csokrokban és megszárítva is. És persze a levele salátában is szuper.

Egy másik laboda a terasz mellett:

A snidling épp elvirágzóban van, de akkora körülötte még mindig a jövés-menés (méhek, pókok és barátaik), hogy hagyom még egy darabig. A magját elteszem majd későbbre, pogácsák tetejére és salátába.

Ez itt egy Acanthus hungaricus, balkáni medveköröm, ami éppen most virágzik legeslegelőször, mögötte egy Physocarpus opulifolius 'Midnight', szintén fiatalka még.

Az utolsó lila pedig a díszzsálya (Salvia x superba 'Blue Queen') és a lenyűgözően egyszerre lila-rózsaszín-kék bugatölcsér (Penstemon scouleri 'Catherine de la Mare').

Elkezdődött a 2023-as virágszezon, és első körben virágokat szárítunk teának teljesen mikro mennyiségben. Naponta egy-két marékkal szedünk a felhozatalból, a konyhában pedig vékonyan szétterítjük és ezt ismételgetjük addig, míg meg nem unjuk.

Ilyen tavasz se volt még itt nálunk az elmúlt hét évben, mióta itt lakunk, de ez csak most tűnik fel, hogy egész jó betekintést kaptam az angolok időjárásába. Május közepéig még alig sütött a nap idén, felhős volt az egész tél és esős a tavasz, nekem meg mindig az jutott eszembe a kinti nedves hidegben, hogy milyen jól esne egy csésze tea. Vannak növények, amik az idei időjárás miatt lemaradásban vannak az éves átlagaikhoz képest, mások viszont olyan nagyok és szépek mint még soha. Ez a homokos por, ami a kert talaja és a száraz tavaszok sosem voltak képesek ilyet alkotni.

A rózsák általában együtt kezdik meg a virágzást az íriszekkel, idén meg mire kinyílik az első rózsa, már elvirágzik az írisz, de végülis ez nem baj, tavaly már nagyon habos-babos volt, ahogy egyszerre virított az egész ágyás. Egyelőre úgy fest, hogy idén elnyújtottabb lesz a virágzás, ami teljesen jó.

Május közepére már kint szokott lenni a paradicsom is az ágyásban, most a zöldségpalánták még mind bent kuksoltak az üvegházban. Idén kiderült, hogy a saláta, ha választania kell, inkább a több meleget választja mint a vizet. Az üvegházba ültetett fejek olyan gyorsan nőttek, hogy nem győztük fogyasztani, a kintiek meg csak mostanra kezdenek magukhoz térni. 

Az Orlaya grandiflora sose hozott még ekkora virágokat, és vagy 20 centivel magasabb is a szokásosnál, a haranglábak hibátlanok, vagy ott az eper, mekkora levelei meg virágai vannak! A palástfű tulajdonképpen csak érzelmi okokból van a kertben, és szegény nyáron sokszor megég és nem is olyan dús és szép, mint amilyen jobb körülmények között lehetne, de ez az esős tavasz neki is határozottan kedvezett.

És a retket se sikerült még sose szép méretűre megtermelni (ráadásul ép levelekkel), de idén annyit esett, hogy a földibolhának esélye se maradt. Tovább tart a koriander szezon, még csak most kezd virágot hozni, amit tavaly ősszel vetettem. Örül a málna, a ribizli, én meg folyamatosan mulcsozok minden szervesanyaggal, ami a kezem ügyébe akad abban bízva, hogy hosszútávon csak így tudom segíteni a kert vízmegtartását.