Sün, béka és cselőpók

Mikor nyolc éve ideköltöztünk, és észrevettük, hogy sok-sok állat élőhelyére építkeztünk, eldöntöttük, hogy ezeket az élőhelyeket beillesztjük majd a kertbe, és azon leszünk, hogy minél több állattal tudjunk együttélni. Először értelemszerűen a legnagyobbakat vettük észre, hattyúkat meg fácánokat, vadkacsákat, esténként denevéreket, ezek mind csak átjárónak használták a kertet. Az első éven esténként még láttuk, ahogy fel-alá járkál a sün, de ezután sajnos hat év kihagyás következett. A tavalyi év csúcspontja volt fauna szempontjából, hogy újra süniröfögést (vagy minek is nevezzem azt a szuszogó-morgó hangot) hallottam este a hálószoba ablaka alatt. Kétszer láttam tavaly vízisiklót a virágágyásban is.

Idén azt hiszem a csúcsot a dunai tarajosgőtével értük el, de azóta is folyamatosan jönnek a Nagy Találkozások. Hatalmas élmények ezek a gyerekeknek is, hogy megtapasztalhatják a különféle állatok közelségét, hatalmas élmény nekem is, ahogy megelevenedik előttem a tápláléklánc, hogy naponta a saját szememmel láthatom, hogy ez a sok állat hogyan teremt összhangot és egyensúlyt, hogyan gyéríti nekem a tetveket vagy csigákat.

Na de jöjjön akkor valami konkrétum is, telefonos képekkel illusztrálva. A Díszalma-ágyást rendezgetve az egyik árvalányhaj alatt megint sünibe botlottam. Amíg tűrte, addig a gyerekek hordozták ide-oda a kertben.

Aztán megelégelte, és megszökött.

Béka is van bőven, egyet-egyet időnként látni is, alkonyatkor meg este tömegével brekegnek mindenfelé. Szeretem, mikor egy levelibéka a társaságom gyomlálás közben mondjuk. Jól elvagyunk, megtanított arra, hogy milyen az a hidegvér: csak ülsz, és nem zavar meg semmi sem. Ha körbegyomlálnak, az nem gond. Ha leülsz egy jó helyre, akkor ott maradsz órákig, mert ezzel megtiszteljük azt a jó helyet, hogy alkalmat adott nekünk a merengésre.