Nagy tavaszi karbantartás

Sokáig húztam-halasztottam, aztán végül nekiálltam a Cseresznye-ágyást is rendbetenni.

Először is lássuk, mi hogyan viselte a telet: a varjúhájak itt nagyon szépen teljesítettek télen, a szalmagyopár (Helichrysum italicum) meg valósággal világított a sok száraz növény között a borongós időkben, fel is jegyeztem magamnak, hogy szaporítsak belőle az ágyás több pontjára is. Jól teljesített a sudárzsálya (ismeretlen Perovskia fajta), a cickafark, a kasvirág, a szamárkenyér és a gamandor (Teucrium hyrcanicum 'Purple Tails') az ökörfarkkórónak (Verbascum nigrum var. album) ez volt a legjobb tele, az elszáradt, felmagzott virágai teljesen egyformán néztek ki az ősz végén és most is. 

Az idei tél alulteljesítője a Stipa tenuissima 'Pony Tails' (nevezzük árvalányhajnak), ami megadta magát az első szélnek, esőnek, és csak feküdt, maga alá temetve mindent, ami az útjában állt. Két hatalmas pozitívuma azért mégiscsak volt ennek a Stipa takarónak: áttelelt alatta egy süni. Ez volt a napom csúcspontja, épp azon gondolkodtam munka közben, hogy ez a végtelen mennyiségű csiga, ami itt lakik ebben az ágyásban vajon mikor vonz végre ide valami csigaevő állatot, és akkor bumm, egy sünibe botlottam (amit aztán vissza is takargattam a füvek alá), úgyhogy ügy lezárva, asztal megterítve, az éhes vendég megérkezett.

Továbbhaladva két métert, egy másik elrothadt Stipa csomót kitépve pedig egy gőte fordult ki a földből, majd cammogott vissza oda. Most nem tudom, melyik miatt vagyok izgatottabb, sosem láttam még gőtét életemben, először azt hittem gyík, de azokkal tele a kert, és nem ilyen a színük, aztán arra gondoltam, hogy foltos szalamandra, de mi a síkságok síkságán élünk, úgyhogy az valószínűtlen. Ezen a ponton megkérdeztem az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának a Facebook-csoportját, és úgy fest, hogy lakik nálunk egy dunai tarajosgőte. Nagyon-nagyon azt kívánom neki, hogy találjon magának társat és szaporodjanak csak, legyenek sokan.

Ez egy kicsi ágyás szerintem, sőt, ahogy nőni fog a cseresznyefa, úgy lesz egyre kisebb a beültetett terület, de mégis, az a mennyiségű rovar, ami itt él, az valami csodálatos. Sokáig nem tudtam, hogy mik azok a szürkés bábok az elszáradt növények szárain, aztán kiderült, hogy az imádkozó sáskák itt alapítottak szaporodóhelyet. A nyuszifül évről-évre a katicabogarak stabil telelőhelye. Őszintén, ha katica lennék, én is a nyuszifülben akarnék telelni, nincs is annál puhább hely a kertben. Pókok tömegei futkosnak fel-alá minden irányban, és még sok-sok rovar jön-megy, telel itt. Nyáron ez a hely a gyíkok bázisa, és most, ha belegondolok, ezek a felsoroltak mind predátor élőlények, ami viszont, ha tovább okoskodok, azt jelentheti, hogy van itt bőséggel táplálék számukra, szóval még több rovar él itt, mint amit sikerült eddig megfigyelnem. És még egy mondat erejéig visszatérek a csigákra: a csigák ebben az ágyásban (meg a kert többi részében sem) nem okoznak semmilyen szemmel látható kárt. Az ideültetett évelőkön sosem láttam még csigarágást, csak az ágyásban vagy a térkőben növő pitypangokon vagy más gyomnövényeken szokok elcsípni egy-egy reggeliző csigát, pedig becslésem szerint százával élnek csigák ebben az ágyásban. Oké, végiggondolva talán a díszhagymák és az íriszek levelébe belekóstolnak néha, de attól még együtt tudok élni velük. 

Szóval maga a munka a következő ilyenkor: mindent, ami elszáradt, letöröm vagy levágom, és úgy hordom el innen a komposztálóba, hogy azért maradjon is valami a földön, ami segít azt nedvesen tartani (apróra tördelt szárak, elkorhadt ez meg az, gyomok). Ahogy haladok előre, folyamatosan szedem fel, ami száraz, és egy fugakaparó néven ismert eszközt a föld felszíne alatt futtatva elvágom a nem kívánatos növények gyökerét, és otthagyom őket a földön elszáradni. Különösen fontos ez a gyomlálás a szamárkenyér körül, mert itt nálunk rendkívül jól szaporodik magról, és ha elszalasztom pici korában a kigyomlálását, akkor leereszti a gyökerét mélyre, és megmarad örökre, mert képes a gyökeréből megújulni. Az izsópokat is visszavágom, mintha évelők lennének, mert akkor tömöttebbek és formásabbak lesznek az év folyamán. Ha valamelyik már elöregedett, egészen apróra tördelem a száraz részeit és szétszórom a földön, és nem sírok felette, mert ebben az ágyásban egy kicsit minden növény gyom, önállóan szaporodnak, és itt leginkább ritkítani kell, ültetni nem nagyon. 

Szeretem ezt a tavaszi visszavágást egyébként, mert olyan látványos, és noha rendesen kipucolom ezt a kb. 48 négyzetmétert, mégsem lesz üres, mert sok benne a cserje-félcserje (rozmaring, izsóp, zsálya, szalmagyopár) és mert sűrűn alá van ültetve díszhagymákkal, pontosabban egyszer beültettem díszhagymákkal, azóta pedig hagyom, hogy minden éven elszórják a magjaikat, és ettől rendesen megugrott a díszhagymaállományom, ami február végére már zöldell. Kb. 4 óra munkát jelent a tavaszi visszametszése ennek az ágyásnak. Az év folyamán még egyszer megnyírom a rozmaringokat, és egyszer vagy kétszer igazítok az összképen (levágom az elvirágzott íriszeket, margarétákat, virágzás után visszametszem az izsópokat, kifésülöm a füveket), és nem foglalkozok vele többet.