Apró mohakertek

Még ősz elején, valamikor szeptemberben a gyerekek kezébe keveredett egy képeskönyv a miniatűr mohakertekről. Hatalmas inspirációt adott nekik, komoly arccal tanulmányozták, hogy melyik ötletet tudnák megvalósítani, aztán alapos mohakeresésbe fogtunk a faluban.

Az én hozzáállásom a teljes szkepticizmus volt, á, kiszárad, á, bepenészesedik, a moha kiemelve a természetből nem egy tartós dolog. Hiszen maga a könyv is elmondja, hogy a moha csak akkor alkalmas arra, hogy huzamosan beltérben tartsuk, ha naponta egyszer-kétszer ránézünk, és megállapítjuk, hogy épp mit igényel: több párát, kevesebb napot, jobb légmozgást stb. Ha erre nem akarunk vállalkozni, kint kell tartanunk a mohánkat, és rövid időszakokra hozzuk csak be. Szóval innentől csak engedtem, hogy a gyerekek játszanak, én meg meg voltam róla győződve, hogy ez csak egy ötperces boldogság lesz, mert ugyan ki az, aki rendszeresen kiviszi meg behozza a mohát, ebben a családban nincs olyan egyén, aki képes lenne házikedvencként gondoskodni egy moháról.

És íme, a képeken a kéthónapos mohakertjeink láthatóak. Mint kiderült, a moha rendkívül strapabíró kis lény. Ezek az edénykék kétlakiak, a napjaik mondjuk 95%-át kint töltik a terasz mellett, és különleges alkalmakkor hébe-hóba megmutatjuk nekik a konyhaasztalt. Ha tartósan száraz idő van kint, a moha úgy tűnik, kiszáradt, de a következő eső után újra élénkzöld lesz. Az összes gondoskodás, amit kapnak csak annyi, hogy eső után lecsorgatom róluk az edénykéjükben felgyülemlett vizet, sőt, van, hogy azt is csak napokkal később. Tehát nemcsak a tartós szárazságot, de a tartós vízzel borítottságot is túlélik.

A letört fülű csészében kőzúzalék van, és arra vannak ráhelyezve a mohák, a cserépalátétre meg csak pusztán rá van fektetve a moha, és a többi részt homokkal szórtuk ki. Ezek apró tájak, a csészében a mohák dombocskákat alkotnak, a cserépalátétben pedig a mohák a szigetek, a homok a tenger, a kődarab pedig a nagy hegy. 

Azóta a fiam suliból hazafelé jövet olykor-olykor felszed egy kis mohát az út mellől, és a szobájában egy mohaterrárium kialakításán dolgozik. Azt mondja, mi ilyen növényes család vagyunk.

A kiindulópontnak számító könyvet három éve vettem az Amazonon használtan pár fontért, és ha úgy tekintek rá, mint egy eszközre, amely alkotásra készteti az olvasót, akkor ez egy jó könyv, sok szép kép szerepel benne, és nemcsak a vágyat keltette fel bennünk egy apró mohakert iránt, de meg is mozdított minket. Az ötéves ugyanolyan örömét leli az alkotásban, mint a felnőtt, és amit az ötéves alkot a mohából, az egyszerűbb ugyan, de akkor is szép, akárcsak a szakavatott felnőttnek a bonyolultabb bonszájos tájképe.

Megumi Oshima, Hideshi Kimura: Miniature Moss Gardens: Create Your Own Japanese Container Gardens (Bonsai, Kokedama, Terrariums & Dish Gardens), Tuttle, 2017